Könyvtár

Domus ‘Collegium Hungaricum’ Tarnóczy Mariann hall (ground floor) located specialized library’s user manual:

DCH_Library_User_Manual_v1.0

2022. június végétől szeptember végéig tartott az Abonyi utcai Domus ‘Collegium Hungaricum’ könyvtár állományának frissítése, amely a lassan negyed évszázada fennálló Domus program szakmai támogatásáért alakult (és ennek értelmében számos alapművet tartalmazott), majd az évek folyamán fokozatosan annak eredményeit is bemutató könyvtárrá bővült.

A könyvtár állományának elemeit az MTA Határon Túli Magyarok Titkárságának munkatársai egyenként átvizsgálták, és mintegy 900 kötet került kivezetésre, amelynek sem szerzője, sem pedig tartalma nem volt köthető a határon túli magyar tudományossághoz. Kivételt képeznek természetesen irodalmi és tudományos klasszikusaink, nyelvi szótáraink, illetve tudományos sorozataink, melyek a könyvtár bal oldalának első két polcán találhatóak.

A könyvtár rendeltetésének megfelelően szakítottunk a hagyományos elrendezéssel, és egy hibrid rendszer került bevezetésre. Ennek megfelelően lehetővé vált az újabb kötetek egy helyben (polcon) való kiemelésére, azok megjelenési évei alapján. Ezek a polcok a könyvtár bejáratával szemben, felcímkézve találhatóak. Egyik felén a könyvtár újabb szerzeményei, míg a másikon a 2019. évi kiadványoktől kezdve a legújabb kötetek sorakoznak. Így olvasóink és ösztöndíjasaink, illetve a Domus ‘Collegium Hungaricum’ vendégei könnyedén követhetik az új köteteket, kiadványokat és kutatótársaik legújabb eredményeit.

Az olvashatóság jegyében és korábbi tapasztalataink eredményeként megszűnt a fizaikailag rendkívül nehezen megközelíthető legfelső polc könyvekkel való feltöltése (egy-két, csupán az elkerülhetetlenségből adódó kivétellel), így remélve azt, hogy minden kötet könnyedén megtalálja olvasóját.

A könyvtár előterében található olvasóterem kínálata szintén aktualizálásra került. Az egyik oldalon a határon túli magyar folyóiratok, míg a másik oldalon az Magyar Tudományos Akadémia, a Kisebbségkutató Intézet, valamint az Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság által kiadott periodikák szerepelnek.

A porta közelében, a konferenciaterem bejáratánál kialakításra került egy sarok is, melyre a szabadon elvihető többlet példányokat helyeztük. A szabadon elvihető sarokban kötetekkel és folyóiratokkal, például a Magyar Tudományos Akadémia folyóiratának, a Magyar Tudomány legfrissebb számaival várja az érdeklődőket.

A munka eredményeként egy aktualizált könyvtárkatalógus, és mintegy 4 500, a határon túli magyar tudományossághoz köthető kötet várja az olvasókat a Domus ‘Collegium Hungaricum’ Tarnóczy Mariann termében.

A könyvtár Linux Koha alapú, szabad rendszerű katalógusa elérhető az alábbi címen: https://konyvtar.domus.mta.hu/

A katalógusban például címre, szerzőre, ISBN számra is lehet keresni, vagy az alapértelmezett általános katalógusbeli keresést is lehet alkalmazni (Library catalog)

A Domus ‘Collegium Hungaricum’ Tarnóczy Mariann termében (földszint) található szakkönyvtárának használati útmutatója:

DCH_Konyvtar_Hasznalati_Utmutato_v1.5

 

Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét, hogy a Domus ‘Collegium Hungaricum’ épületéből könyvet kivinni szigorúan tilos!

Dear Guests, please note that it is strictly forbidden to take books out of the Domus ‘Collegium Hungaricum’ building!